Gellért Miklós

AZ UTOLSÓ BOLGÁRKERTÉSZ

Mondják, a kerékpáros más szemmel látja a világot. A drótszamár nyergéből még az úton sebesen átkelni igyekvő futrinkák is szemmel jól követhetőek. E sorok szerzője elég gyakran használja a két kerék adta helyváltoztatás előnyeit ahhoz, hogy legyen ideje szemügyre venni az útmentén elé táruló látványt. Történetesen egy ilyen gyakori útvonalon tűnt fel egy, a megszokottól eltérő porta látványa. Itt ugyanis fejetetejére állt a világ. Nem a nagy ház, kicsi kert páros fogadta az arra járót, hanem ellenkezőleg: nagy vagy inkább már hatalmas kert mögött, a fák között megbúvó, szinte parányinak tűnő házikó.

Évekig közlekedtem ezen az útvonalon, amikor megszületett a gondolat: ezt a szokatlan jelenséget közelebbről is meg kell ismerni! A láthatóan gondosan megművelt, ágyásokkal teli kertben egy idős, vékonydongájú férfi dolgozott. A házigazdával szóba elegyedtem olyannyira, hogy hamarosan bebocsátást nyertem a mesevilágba. Számomra, a hagyományos természetközeli gazdálkodási formák iránt érdeklődő, immár jó két évtized alatt „aszfaltparaszttá” vedlett városi ember számára ugyanis egy valódi időutazás volt az amit, ott láttam. Mindenekelőtt ismerjük meg a házigazdát.

Jurácsik Sándor immár nyolcvanötödik életévét tapossa úgy, hogy tavasztól őszig jószerével minden nap a kertben dolgozik. 1956-ban szerelt le a katonaságtól. Ekkor helyezkedett el a közeli Szilas-patak völgyében fekvő bolgárkertészetben. A megtermelt zöldségeket 60-as években rendszeresen szállították a Lehel téri piacra. Hazafelé a söröslovaktól származó szervestrágyát szállítottak, amelyet azután a felhalmoztak a kertészetben. Akkortájt ugyanis az éltető nedűt lovaskocsikkal transzportálták a becses fogyasztókhoz. (közbevetőleg meg kell említenem, hogy a nyolcvanas és 90-es évek fordulóján építkeztünk. A rákosszentmihályi építőanyag-telepről származó gerendákat, miegymást egy helyi cigánycsalád akkor még létező lovaskocsival szállította az építkezésre)

Itt egy pillanatra meg kell állnunk. Mivel tavasszal találkoztam a házigazdával, nagy érdeklődéssel láttam az egyik kerítés mentén, a talajon elhelyezkedő meleg, azaz, mint később kiderült, ma már hideg-ágyásokat. Ez a következőképpen festett: egy nagy téglalap formában élükre állított és összeszerelt deszkák voltak a talajra helyezve. Az így kialakított szegélyre a következő alkalmatosságok kerültek: egyenként úgy két négyzetméter területű, három részre osztott keretekbe tetőcserép formában üveglapokat helyeztek. Ezeket fektették azután a talajon álló keretre. Ezeket a kereteket azután az időjárástól függően el lehetett mozdítani, egyik oldalukat felemelhetőek voltak. A házigazda elmondása szerint a kereteket hat évtizede használja. Elgondolkodtató, egykor milyen műgonddal készültek ezek a termékek – is.

Visszatérve a történethez: a hazaszállított szervestrágyát azután a talajok érési folyamat utáni tápanyagellátásához, illetve a január-februárban felállatott melegágyásokhoz használták. El kell mondani, hogy a friss szervestrágyának van egy jellemző tulajdonsága. A bomlási, humusz-képződési folyamatok az első szakaszban jelentős hőképződéssel zajlanak. Ezt használják az újra egyre népszerűbbé váló melegházakban, melegágyásokban. Ebben az esetben valójában egy ingyenes hőképződési folyamat zajlik.

Megjelent: 2018 február

NE ÉGESS, NE ZSÁKOLJ, KOMPOSZTÁLJ!

Ne égessünk, ne zsákoljunk, komposztáljunk!