Szervezzünk programot!

A komposztálás lényegében semmiben sem különbözik a természetben lezajló humuszképződési folyamattól. Gondoljunk az ősszel lehulló falevelekre, amelyek a különböző élőlények számára téli búvóhelyet biztosító, puha szőnyeget vonnak az erdők talajára. A következő lombhulláskor keletkező lombszőnyeg azután már a többé-kevésbé humusszá alakult előző évi levélrétegre kerül. Így folyik ez már évmilliók óta.

Hulladék helyett zöldjavak

A komposztálás olyan ritka tevékenység, amikor az ember nem dobja sutba a természet törvényeit, hanem segítséget nyújt annak minél zavartalanabb érvényesüléséhez. Komposztáláskor tehát nem teszünk mást, minthogy minél kedvezőbb feltételeket teremtünk a talajban lakó milliárdnyi kisebb-nagyobb élőlénynek áldásos tevékenysége folytatásához. Ezek az élőlények a számunkra hulladéknak tűnő szerves alapanyagokból komposztot, azaz valójában a növények számára nélkülözhetetlen éltetőerőt biztosító humuszt készítenek. Itt tehát a "technológiát" maga a természet biztosítja, számunkra egyetlen feladat marad; tisztelettudóan háttérbe vonulni. Az elmondottak is megmagyarázzák, miért is nevezzük a továbbiakban ezeket az alapanyagokat hulladék helyett zöldjavaknak.

 

 

 

 

Módszerek és helyszínek

A komposztálási tevékenység annak helyszínét tekintve alapvetően két módszerrel folyhat: helyi és központosított módon. A helyi a keletkezés helyén vagy annak közelében, a központosított pedig attól kisebb vagy leginkább nagyobb távolságra történik.

  • A helyi vagy más szóval decentralizált lehet kerti, avagy családi illetve lakóközösségi.
  • A központosított vagy más szóval centralizált pedig önkormányzati vagy regionális.

Távolság és méret

A komposztálási módszerek összehasonlításánál döntő szempont a komposztálás helyszínének és a keletkezés helyének távolsága. Mindez a komposztálás módján túl a környezetre gyakorolt hatásokra is kihat. A keletkezés helyén vagy közvetlen közelében leginkább kis méretekben, lényegében manuális módszerekkel komposztál egy vagy több család. Az utóbbi esetben már lakóközösségről beszélhetünk. Ezekben az esetekben lényegében csupán komposztáló edényekre van szükség. A központosított rendszereknél viszont már a nagyobb területről összegyűjtött, odaszállított zöldjavak iparszerű komposztálása folyik. Ebből következően ez a módszer jelentős beruházási költségeket igényel és a működtetése is komoly összegeket emészt fel, ugyanakkor a környezetet is újabb szennyezőhatásokkal terheli.

A hulladék-piramis

A hulladékok esetében már ismert a prioritási piramis, amely egy talpán álló háromszögben ábrázolja, hogy a probléma megoldására használt módszerek környezeti- és egyben gazdaságossági fenntarthatóság szempontjából mennyire előnyösek vagy hátrányosak.

A piramis alján szerepel a fenti szempontok alapján a legkedvezőbbnek ítélt megelőzés, utána az újrahasználat, majd az újrahasznosítás, a csúcson pedig a legkevésbé elfogadható ártalmatlanítás, vagyis lerakás.

Komposztálás, egyenlő megelőzés

Az elmondottak alapján könnyen belátható, hogy a keletkezés helyén történő komposztálás a legelőnyösebb, megelőzési tevékenységnek minősül, hiszen itt nincs szó valódi hulladékokról. A természetben ugyanis nem létezik szemét vagy hulladék - a dolog emberi értelmében bizonyosan nem. Hulladék csak akkor lesz ezekből az anyagokból, ha a többi, valóban kezelésre szoruló, a természetbe vissza nem fordítható hulladékokkal összekeveredve a hulladékgazdálkodási rendszer "karmai" közé kerülnek. A központosított komposztálási formáknál éppen ezért, a jelentős környezetterhelés miatt már nem beszélhetünk megelőzési tevékenységről. Amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon, azaz: amit nyerünk a komposztálható alapanyagok természetbe történő visszaforgatásával, annyit vagy inkább többet el is veszítünk az eljárás során okozott környezeti károk következtében.

Komposztálás helyben

Tehát ha a különböző komposztálási helyszínek alapján elkészítjük a minősítési piramist, vagyis a hulladékgazdálkodásnál megismert szempontok alapján értékeljük a különböző komposztálási formákat, a következő képet kapjuk: legalulra a két helyi komposztálási modell közül a házi kerül, majd a lakóközösségi, lényegében az előzővel egyenértékűként, utána felfelé haladva következik az önkormányzati és legfelül a regionális.

Európai Unió: lerakás helyett komposztálás

Az unió hulladéklerakásról szóló direktívája szerint fokozatosan a minimálisra kell csökkenteni a lerakásra kerülő települési hulladékban lévő biológiailag lebomló anyagokat, azaz a zöldjavakat.

Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a hulladéklerakókba kerülő szervesanyagok levegőtől elzárva metánképződés mellett bomlanak csak le. A metánról pedig köztudott, hogy a széndioxidnál is jelentősebb üvegházhatást okozó gáz.

 

 

Klíma és komposztálás

Napjainkban a híradók vezető híreivé vált, az újságok címlapjára került a globális klímaváltozás. Ennek tükrében nem csak a metánképződés miatt kapnak kiemelt jelentőséget a komposztálási módszerek közötti különbségek. A központosított rendszerek kiszolgálása; a bomlási folyamatok megindulása miatt szükségessé váló heti többszöri szállítás, a komposztáló telepeken üzemelő rakodó, aprító, forgató gépek működtetése jelentős negatív környezeti hatásokkal jár. A komposztprizmák levegőztetéséről, takarásáról és a kész komposzt elhelyezési gondjairól nem is beszélve.

Keletkezésük helyét tekintve alapvetően konyhai és kerti zöldjavakat különböztethetünk meg.

Konyhainak nevezzük a háztartásban, elsősorban a konyhában keletkező főleg zöldség gyümölcs vagy más növényi maradványokat, egyéb komposztálható alapanyagokat. A kertben pedig elszáradt növényekkel, levágott fűvel, zöldség-gyümölcs maradványokkal és az ősszel nagy tömegben lehulló falevelekkel találkozunk. A statisztikák szerint egy átlagos háztatásban a szilárd hulladéknak akár 20-50 %-a is ilyen szerves eredetű, házilag komposztálható alapanyag lehet.

A svájci példa

Svájcban már évtizedek óta elterjedt az államilag támogatott, helyben történő komposztálás. Ahhoz, hogy idehaza is széles körben mindennapi gyakorlattá váljon ez az aktív környezetvédelmi tevékenység, elemeiben jól átgondolt, szervezett, mérhető eredményeket hozó komposztálási programokra van szükség.

Svájcban már tudják: lakni és komposztálni

Egy-egy ilyen programnak az alábbi négy alapelemre kell épülnie

  1. Ismeretterjesztés, kommunikáció
  2. Eszközök biztosítása (komposztálók, keverési szolgáltatás stb.)
  3. Anyagi (pénzügyi) ösztönzés (mennyiségarányos szemétdíj vagy szemétdíj kedvezmény)
  4. Utógondozás (ellenőrzés, az eredmények mérése, a problémák feltárása, segítségnyújtás, hatósági feladatok stb.)

Komposztálás: egészségkárosítás helyett

Fontos leszögezni, hogy mindegyik elemnek jól, a többivel teljes összhangba kell ahhoz működnie, hogy hosszú távon is sikeres legyen a program. Mindebből kitetszik, hogy bármennyire is dicséretes, mégis kevés a jó szándékú lelkesedés, tenni akarás, mindez a szakértelmet és a szervezettséget nem helyettesítheti. A helyi komposztálási programok fontos jellemzője, hogy a lebonyolításukhoz, működtetésükhöz jóval, akár nagyságrenddel kevesebb összegekre van szükség. A költségek javarészét a komposztálók megvásárlására, az ismeretterjesztő tevékenységre és az utógondozásra fordított összegek teszik ki.

Kevesebb hulladék-kisebb szemétdíj

A program elemei közül kiemeljük a mennyiségarányos szemétdíjat. Érdemes abból kiindulni, hogy a szemét elszállítása épen olyan közszolgáltatás, mint a víz, a csatorna vagy éppen a gázszolgáltatás. Aki tehát kisebb mértékben veszi igénybe ezeket a szolgáltatásokat, jogosan várhatja el, hogy kevesebb pénzügyi terhet kelljen viselnie. A komposztálás szempontjából különösen fontos, hogy erről az oldalról is támogatást kapjon az, aki aktív szerepet vállal a hulladék-keletkezés megelőzésében. Javasoljuk tehát, hogy a komposztálási program szervezésekor vegyük figyelembe ezt a szempontot, és a hulladékcsökkenéssel arányosan, érzékelhetően csökkentsük a résztvevő családok hulladékkezelési költségeit.

A program elemei

A korábban vázolt szempontoknak megfelelően javasoljuk, hogy a program négy részből álljon:

  1. Tájékoztatás, ismeretterjesztés
  2. Képzés
  3. Programszolgálat
  4. Utógondozás

Sok öntevékenység-kevés költség

A helyi komposztálási formák újszerűsége éppen abban rejlik, hogy a lakosság öntevékenységére épít. Ebből a személyes érintettségből származik egyik legnagyobb előnyük: a nagy rendszerekkel szemben fenntartásuk jóval kevesebb ráfordítást igényel. A kiadások ennél fogva kevésbé technikai, eszköz jellegűek, inkább a "humán erőforrás" biztosítását szolgálják: a programot irányító programgazda, a szakmai segítségnyújtással megbízott komposztmester, a keverési szolgáltatást végző közmunkások finanszírozására kellenek.

Tápanyagforrás a kertben és a lakásban

A kész komposzt hasznosítása sem jelent gondot, mivel a komposzt a helyszínen felhasználható: A kerti növények, a virágládák virágai, a szobanövények szinte korlátlan „felvevőpiacai” a kiváló házi komposztnak.